Dr. Lehoczky Imre rendelője

Pesterzsébeti Állatorvosi Rendelő: Budapest, Ipolyság u. 2, 1202

2010. évben kötelező oltás miatt kerestem fel először Dr. Lehoczky Imre által vezetett Pesterzsébeti Állatorvosi Rendelőt…Nem ajánlások miatt, egyszerűen csak közel volt. Hét évig jártunk Dr. Lehoczky Imréhez, illetve a rendelőjébe, mert ő elég ritkán volt jelen. Ez idő alatt soha írásban nem kaptunk semmilyen írásban rögzített tájékoztatást a kezelésekről, gyógyszerekről, sem kórlapot. Kutyám halála után kifejezett kérésemre adták ki a kissé hiányos és pontatlan „Előélet” dokumentumot.

Dr. Lehoczky Imre kisállatgyógyász szakállatorvossal elég ritkán találkoztunk, többnyire Varga Györgyike operatív manager és az éppen betanuló szakállatorvos jelöltek voltak jelen a vizsgálatainkon.

Varga Györgyike kedves, de nagyon határozott és gyakorlatias személyiség, az általa elmondottak mindig egyértelműek és érthetőek voltak. Érthetően tájékoztatott a bajról, a kezelésről, a felhasznált oltásokról vagy injekciókról és a kezelési javaslatairól. Sosem értettem, hogy esetében mit jelenthet az operatív manager munkakör, de igazán nem volt számomra jelentősége. Vizsgált és gyógyított, pont úgy, mint egy kisállatgyógyász szakállatorvos.

A betanulók mindig nagyon lelkesek voltak, mindig végighallgattuk az általuk vélt kórismét, megbeszélték előttünk, hogy az miért indokolt vagy éppen téves. Semmi gond nem volt ezzel, hiszen azt éreztem, hogy két, sőt esetenként három szakértő is vizsgálta a kutyusomat és ez több, mint megnyugtató volt.

Hozzáteszem, Dezsőke életének utolsó időszakában már kicsit idegesített, hogy egyikük közölte, hogy különös szívhangokat hall, a másik kijelentette, hogy nem-nem a szívének semmi baja. A mellkasröntgen után szintén vita alakult ki, akkor már a doktor és a gyakornok közt, „valamit én hallok a szívnél”, „nem, nem, a szíve teljesen rendben van”- na, ezek a párbeszédek akkor már nem nyugtattak meg és legszívesebben felsikoltottam volna, hogy „hééééé, van itt valaki, aki tud nekem mondani egy pontos diagnózist????”. Nem sikítottam. Hallgattam.